Son

2015. január 5., hétfő

06. fejezet

Sziasztok! Szombaton jött volna a rész, és fel is raktam volna, ha a blogger  kiposztolta volna. Így most át kellett írnom ezt a részt. (Napi munka pipaxd)
Köszönöm a pozitívumokat illetve az új feliratkozót és a megtekintéseket. Tényleg nagyon jól esik. A rész kicsit rövid lett, mert hát újévi lázban voltam ( vagyok ) de azért jó olvasást!:) :D
xx, Pudiing.






- Titok - kacsintott majd felült a motorra én pedig mögé. Átkaroltam a derekát ő pedig közben beindította a csodagépet és megindultunk. Valahova.


Egy ideig tudtam merre vagyunk, de ez elég hamar megváltozott a motor sebessége miatt. Pest nagy, nemcsoda, hogy nem tudok eligazodni. Mondjuk mindenki tudja, hogy pocsék az irányérzékem. Hehe.
Kb. másfél utaztunk, már rég Pesten kívül jártunk és csak akkor tudtam hol vagyunk, mikor éppen figyeltem a táblákat. És eléggé pisilnem kellett. Egy Gyöngyös nevezetű kis városba mentünk, és a régi Ált. sulimnál szálltunk le. Egy évig járt ide Ju, akkor éppen az anyja beteg volt és nem tudta elviselni ezért lejött hozzánk, akkor még pedig itt laktunk. Régi szép emlékek.
- Ennyire hiányzott neked ez a hely? - kérdeztem mosolyogva.
- Az egyik legjobb év volt. De csak mert veletek laktam - hízelgett. Akar valamit - gondoltam.
- Főleg, hogy mindenki odáig volt érted, mi? - kérdeztem majd fejét látva elröhögtem magamat.
- Tudom, hogy te is - kacsintott. Régen  valóban vonzódtam hozzá ha lehet ezt így mondani és ezt ő is jól tudta.
- Igen, te voltál az álmaim hercege - kuncogtam - Bökd ki mit akarsz! - kicsit fájt, hogy azért hozott ide mert akar tőlem valamit, bár mit is vártam ő sosem változik.
- Tudod van egy lány aki nagyon idegesít, és... - vörösödött el - eljátszanád, hogy a csajom vagy? És megkérnéd hogy kopjon le és hagyjon békén? - kérdezte reménykedve. Már éppen válaszoltam volna, hogy 'Nem', mikor egy nagyon jó kínálat nyúlt felém. - Ezen a héten annyi vaníliás-csokis pudingot veszek neked, amennyit csak kérsz.
- Megegyeztünk - vágtam rá egyből. Ő elvigyorodott és leült a buckára a járda szélén. Én is leültem mellé, fejemet vállára hajtottam ő pedig derekamra helyezte kezét. Valóban néha úgy tűnik egy pár vagyunk, de ez nem így van. Csak az életemet is odaadnám érte, mert szeretem mint egy barát. Legjobb barát. 
- Beülünk a mekibe? Éhes vagyok.
- Jó, menjünk - egyeztem bele.

-  3 Dupla sajtburger nagy kólával két krumplival - mondtuk egyszerre. Mindig ezt esszük ha mekiről van szó, ritkán veszünk Happy Meal menüt, de csak akkor, amikor jó a játék benne. Érettek vagyunk, tudom. Kimentünk az egyik asztalhoz és leültünk egymással szembe majd beszélgetni kezdtünk. Mondtam, hogy meséljen arról a lányról de csak szájhúzást és egy ' ribanc ' szót kaptam. És mindent felfogtam. Megjött a kajánk és elkezdtünk enni. Khmm, bocsi, zabálni. Fuhu, lehet sok volt.
***
Hazaértünk, anya kiakadt, hogy miért nem szóltam, Ju magára vállalta és minden rózsás. Ez mi már?  Megcsináltam a feladott leckéket majd vacsora után Ju bejött hozzám Keve társaságában és videó játékoztunk. Ki lett a győztes, na ki? Hát ÉN! Jólesően nevettem ki őket, mire megtámadtak és halálra csikiztek utána zuhanyoztam, kiröhögtem Ju-t, hogy vesztett Kev ellen majd felnyitottam a laptopomat. Mikor felmentem Face-ra rengeteg értesítés, üzenet illetve jelölés jött. Nagyrészt visszajelölgettem illetve válaszoltam pár embernek. Tweeteltem majd lefeküdtem. Ju észrevette, hogy fáradt vagyok ezért Kevét kiküldte aki tőlem két puszival elköszönt Ju pedig letelepedett mellettem. Még egy ideig húztuk le egymásról a takarót, de tarkón ütöttem és mormoltam ( ami tőlem elég ijesztő) egy "Állítsd le magad!" -ot. Justin átölelte a derekamat és úgy szundiztunk el. Elárulok egy gondot. Megint érezni kezdek iránta valamit. Mostanában mindenkire "ráállok" és nem tudom mi ez. Vajon most ribanc vagyok? Semmit sem tudok. Ráadásul a mindenki között ott van az osztályfőnök is. Úristen. Annyira elgondolkodtam, hogy nem vettem észre, hogy Justin fent van. Nem kérdezett semmit, szeme csukva volt, és nyugtatólagosan kezdte a hasamat simogatni a Ramones-es pólóm alatt. Tudom, hogy elpirultam és a szívem is zakatolt, de szerencsére ezt nem láthatta. És remélem nem is hallotta!

Justin :)

4 megjegyzés:

  1. Mikor lesz kovi? Mar nagyon varom a folytatast legyszi hozd hamar.
    Puszi- egy pudingod zita^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szombaton ( vagy csütörtökön) lesz rész. És nagyon köszönööm! Örülök, hogy tetszik *---*
      Puszi pudingom :D :*

      Törlés
    2. Akkor holnap lesz új rész? már annyira várom kérlek siess vele mert bele fogok őrűlni. :)
      - egy pudnigod zita^^

      Törlés
    3. Igen holnap lesz:)
      Délután posztolom majd vmikor mert ugye nemtudom mikor érek haza suliból:D:/

      Törlés